Home




Sokszor inkább hasonlítunk egy zajos olasz családra, mint egy nyugodtabb, vidéki magyarra.
A három fiú jelenleg, mint egy hurrikán söpör végig a házon. Ennek legutóbb egy cserép mécsestartó látta kárát... Először pityogtam felette, mert gimnazista korom óta megvolt, és nagyon szerettem a csálésága, az egyedisége és a kicsit mesevilágra hajazó formavilága miatt.
De egy jó scrappes semmit nem dob ki, amig az meg/fel/odaragasztható, így már láttam magam előtt a csodálatos alapot.
Sajnos csak ragasztó pisztollyal tudtam a sok-sok darabot összeragasztani és nem lett túl szép, igyekeztem el is takarni. Ragasztás után alaposan lekentem fehér gessóval, majd jöttek a mistek és a vízfesték. Csodálatos volt, ahogy csorgott le rajta és változott folyamatosan a színárnyalat.
Az alap előkészítése után, már minden magától jött. Egyébként a színeket az egyik elkövető választotta ki: azt kérte Marci, hogy legyen kék és legyenek rajta fekete pöttyök.
A rétegzést gézzel kezdtem, majd a fém virágok adták meg az alap elrendezést. Jött még rá kis fém kulcs, fém pillangó, papír virág, fém szív, chipboard, papír vágat, darák és szóró gyöngyök.
Otthon. Biztonság. Melegség. Szeretet. Izgalom és sokszínűség.

Az alkotással az augusztusi Scrapki-Wyzwaniowo kihívására neveztem:

http://scrapki-wyzwaniowo.blogspot.hu/2017/08/august-2017-home-decor-1st-reveal.html











A felhasznált termékek közül (gesso, mistek, szórók, darák, chipboardok, akrill festékek és még számtalan csodálatos alapanyag)  megtalálhatóak :

http://www.scrapbookshop.hu



Megjegyzések

  1. wow wow wow amazing I love your project and thanks for playing with scrapki-wyzwaniowo this month xxxxxxxxxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thank You so much Cindy :)

      Törlés
    2. Yes!!!So amazing project!!!Love it!Thank you so much for taking part in SW challenge!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések